Kósa Kristóf: I. Ferdinánd (1526-1564) király londoni váltója

(ELTE-BTK, Kézirat, 2013 decembere)

 

Bevezetés

   1541. augusztus 29-én Szulejmán szultán csellel bevette Buda várát. A magyar királyi főváros vilajet-székhely és az Oszmán Birodalom legnyugatibb európai szárazföldi főerődítménye lett¹. Buda elestével Magyarország mellett Közép-Európa sorsa is hosszú távra és számottevően megváltozott. A középkor végi magyar állam területe tartósan három részre szakadt: az oszmánok által megszállt területekre, az I. Ferdinánd által kormányzott, megfogyatkozott területű Magyar Királyságra és az ekkor még bizonytalan sorsú három virtuális török szandzsákra, amelyet János Zsigmond és hívei birtokoltak².

Dolgozatomban a londoni királyi udvarba befutó angol diplomáciai jelentések alapján próbálom meg rekonstruálni az 1541-1543. közötti Buda visszavételére irányuló történéseket. A 16. század elejétől alakult ki Angliában az a diplomáciai gyakorlat, amely az akkor ismert világ minden részéről igyekezett hírekkel ellátni a Tudor uralkodók kormányszerveit. A magyar állam mohácsi összeomlását követő időszakból jóval több forrás áll rendelkezésre, mint az azt megelőző időkből, midőn a Magyar Királyság még jelentős politikai szerepet játszott az európai hatalmak vetélkedésének színpadán³.

                            (Harcok a budai vár előtt, 1541-ben)

 

Az 1541-es események

   A közép-európai Habsburg Monarchiát fenyegető veszélyt önmagában jól jelezte az is, hogy míg Nándorfehérvár még igen messze (mintegy 660 kilométer távolságban) feküdt Bécstől, Budáról már csupán körülbelül 270 kilométer vezetett oda. Nem véletlenül reagált az eseményekre a korábbiaknál sokkal gyorsabban mind a bécsi hadvezetés, mind a német birodalmi, mind a magyar rendek⁴.

I. Ferdinánd magyar király 1541. július 1-én kétségbeesett levelet küldött VIII. Henrik angol királynak Regensburg várából. Ez az egy oldalas, francia nyelven írott levél a török veszélyre figyelmeztette az angol uralkodót. Anglia 1541-ben megbékélt a Német-római birodalommal, ami lehetővé tette, hogy a londoni udvar újra kiemelkedő figyelmet szentelhessen a török kiűzésének ügyére⁵. VIII. Henrik már 1541 elején tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Szulejmán közeledik Magyarország felé (Sir John Wallop, Calais kormányzója tájékoztatta, hogy a szultán, hajózásban jártas embereket küldött a Duna alsó folyására).

Az angol király Georg ab Heideck-et küldte a birodalmi gyűlésre, hogy napi szinten tájékozódhasson a török elleni készülődésről. Heideck Regensburgban találkozott Ferdinánddal, aki arra kérte Henriket, hogy jó keresztény módjára segítsen a Magyar Királyságnak. Habsburg Mária (II. Lajos magyar és cseh király) özvegye, Németalföld kormányzójaként szintén erre kérte az angol királyt, hogy segítse bátyját⁶.

Sir Nicholas Wotton, a kor kiváló angol követe július 8-án azt jelentette Londonnak, hogy Budát bármelyik pillanatban felmenthetik a törökök Ferdinánd ostromzára alól, ezért már késő pénzt áldozni a „vesztett ügyre”. Ezért a császári követ, Eustace Chapuys hiába kérlelte Henriket a pénzsegély ügyében⁷. Az angol udvar előrelátása beigazolódott, hiszen Buda elestének híre (egy hónap késéssel) október 5-én érkezett meg Londonba. Buda török megszállásának a híre egyértelmű sajnálkozást váltott ki a szigetországban. Sir Edward Carne és Stephen Vaughin a királyhoz intézett 1541. október 5-i levelükben még annak a kételynek is hangot adnak, hogy a törökök egyáltalán Budát akarták volna elfoglalni. Szerintük a szultán igazi célja Itália meghódítása volt⁸.

Felkészülés a hadjáratra

   Georg ab Heideck október 14-én kelt levelében informálta Henriket, hogy a császár és a birodalmi hadvezetés nagyszabású felszabadító háború szervezésébe kezdett. Már 1541 végén gyűjteni kezdték a pénzt. A december 5-ei prágai országgyűlésen a rendek különadót szavaztak meg a török ellen tervezett hadjáratra. 1542. február 2-án, a speyeri birodalmi gyűlésen 48 ezer zsoldost nyújtottak Buda visszavételére⁹.

A Velencében tartózkodó angol követ, Edmund Harwell 1542. április 22-én tájékoztatta Henriket, hogy a magyar részeken 20 ezer könnyűlovast toboroztak és Ferdinánd Csehországban és Ausztriában még 30 ezer lovas gyűjtését tervezi. Azt is hozzáfűzte, hogy Magyarország egyáltalán nem egységes a török elleni fellépéssel kapcsolatban¹⁰.

Ráadásul I. Zsigmond (1506-1548) lengyel király ígéretet tett lányának, Izabellának, hogy támogatni fogja magyarországi törekvéseit, akár Ferdinánd ellen is. 1542-ben udvartartásával Gyulafehérvárra költözött, amely megerősítette Fráter György pozícióját. A királyné ugyanakkor megfelelő garanciák mellett a gyalui szerződés értelmében hajlandó volt átadni a keleti országrészt Ferdinándnak¹¹.

A szerveződő felszabadító hadjárat szervezésébe közben újabb váratlan hátráltató mozzanatok bukkantak fel. Először is 1542. május 20-án I. Ferenc francia király váratlanul ismét hadat üzent V. Károly császárnak. Másodszor, Szulejmán szultán megüzente a Velencében tartózkodó Janusz bégen keresztül, hogy ismét személyesen készül hadjáratra Ferdinánd ellen (mint később kiderült, csak blöffölt). A hír komolyan demoralizálta a keresztény sereget, ezért Ferdinánd július elején bejelentette, hogy személyesen vezeti a hadjáratot. Végül mégsem vett részt, II. Joachim von Brandenburg választófejedelmet nevezte ki parancsnoknak¹².

A hadjárathoz csatlakozott két angol megfigyelő is, Sir Thomas Seymour (Jane nevű húgát 1536-ben vette feleségül Henrik) és Charles Howard (Catherine nevű testvérét 1540-ben vette feleségül Henrik). Őket azért küldte az angol uralkodó Magyarországra, hogy a londoni udvar számára felmérjék a közeljövőben tervezett angol hitel minél célzottabb felhasználási lehetőségét. A tervek szerint 6 ezer gyalogos és 4 ezer lovas negyedévre számított ellátását hitelezte volna a szigetország¹³.

A magyar király informálta a követeket, hogy ő maga nürnbergi elfoglaltságai miatt nem tud részt venni a hadjáratban, ezért Hans Ungnad hadnagy gondjaira bízta a követeket, aki az osztrák seregrész parancsnoka volt. A hadnagy nagyon gálánsan és előzékenyen viselkedett velük, civil megfigyelőként, nem pedig katonaként tekintett rájuk.

A hadjárat

   Az események már 1542. július elején elkezdődtek az ilyenkor megszokott előcsatározással. Július 3-án Budáról Bécsbe ért egy szekér tele török fejekkel, egy másik pedig foglyokkal megtöltve. A sereg csak 36 kisebb, duplacsövű tarackot málházott fel, ami Seymour szerint roppant kevés egy sikeres ostromhoz. Azt a választ kapta, hogy előző évben Wilhelm von Roggendorf serege elvesztette az ostromfelszerelést Buda alatt. Seymour jelentéseiben arra is kitért, hogy a francia katonákat szerették a legkevésbé a seregben. Az esztergomi proklamációt hozta fel példának, amit a landsknechtek tűztek ki, így fenyegetve meg a franciákat¹⁴.

Eközben V. Károly követe, Chapuys folyamatosan próbálta kikényszeríteni az ígért támogatást Henrikből, aki azzal magyarázta a késlekedés okát, hogy a szultán nem jött személyesen Magyarországra. A valódi ok az lehetett, hogy Henrik megfigyelői előre megjósolták a hadjárat kudarcát, a seregen belüli morális feszültség miatt. Seymour július 16-i Rákos mezejéről írott levele beszámol arról, hogy elégedetlenség ütötte fel a fejét a táborban, panaszkodik továbbá a szervezettség hiányára és megemlíti, hogy a magyar élelemért fizetni kellett a táborban. A német zsoldosak állítólag erre úgy reagáltak, hogy a „magyarok olyan jó keresztények, mint a törökök”¹⁵.

Július 19-én Henrik újra határozottan visszautasította Eustace Chapuyst. Döntésében közrejátszhatott, hogy nem bízott Ferdinándban és ebben az időben zajlott a skót háború is, ami lekötötte az erőforrásait.

Szeptember 10-én a nürnbergi birodalmi gyűlésen Ferdinánd újabb 20 ezer aranyat szerzett a budai hadivállalkozás zsoldjára.

Az angol jóslatok végül október 8-án a pesti gyenge városfal elleni többszöri támadás kudarcával beigazolódtak. Természetesen a táborban pusztító járványok és korai hideg is közrejátszott a csúfos vereségben¹⁶.

 (I. Ferdinánd király 1535-ben veretett denárja)

 

A kudarc következményei

    Ferdinánd a magyar egységekre hárította a felelősséget. Harwell velencei követ október 31-i levele szerint Ferdinánd a törökkel való összejátszás vádjával letartóztatta Perényi Péter országos főkapitányt. A vádak szerint elrejtette az élelmet a hadsereg elől és Ferdinánd halála esetén magyar királlyá koronázná magát¹⁷. A követ kizárólag udvari értesülésekre támaszkodott, s így Ferdinánd magyarokkal szembeni ellenérzéseinek közvetítőjévé vált. Semmi nem vall arra, hogy Harwell akár az elkövetkező években bármiféle kapcsolatban lett volna magyar főurakkal, jóllehet az is elképzelhető, hogy szándékosan szigetelték el szolgálati helyén. Bécsben, illetve V. Károly udvarában ugyanis sokáig élhetett a gyanakvás, hogy az Erdélybe visszaszorult Szapolyai özvegye Fráter György diplomáciája révén megszerzi magának a londoni udvar támogatását¹⁸.

Harwell később arról is értesült, hogy a sikertelen hadivállalkozás 3 millió rajnai guldenbe került és a sereg lényegében dolgavégezetlenül feloszlott. November 29-én Christopher Mont angol érdekeket szolgáló birodalmi nemes jelentetett Speyerből, hogy nehéz eldönteni ki okozta a vereséget. Emellett hozzáfűzte, hogy a birodalomban hatalmas a felháborodás. Szerinte nehéz lesz újabb hadjáratot szervezni a török ellen a közhangulat miatt. Ennek ellenére Henrik Nürnbergbe küldte Ser Seymour-t, hogy részletes költségvetést készítsen 5 ezer birodalmi katona egy évre szóló ellátásáról. Kikötötte ugyanakkor a király, hogy csak angol parancsnokok fogadhatják zsoldba a katonákat, így biztosítva a segély célszerű felhasználását¹⁹.

A Perényi Péter ellen indított kirakatper belpolitikai vihart okozott. Ferdinánd helytartója, Thurzó Elek, a személyével szemben érzett bizalmatlanság miatt lemondott november 12-én. Ferdinánd december 15-én Bécsben tárgyaltatta Perényi ügyét, nem meglepő módon 32 vádpontban bűnösnek találtatott, letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Utódja Várday Pál esztergomi érsek lett, akit december 30-án nevezett ki Ferdinánd. A pozsonyi országgyűlésen minden igyekezet ellenére kevés főúr jelent meg, akik megígérték, hogyha Ferdinánd nyárra hadsereget gyűjt, és személyesen Pestre jön, 30 ezer katonával csatlakoznak hozzá. Ugyanakkor feltételül szabták, hogy olaszokon, spanyolokon és német lovasokon kívül nem lehetnek landsknechtek sem a seregben²⁰.

A nürnbergi birodalmi gyűlésen is elszabadultak az indulatok: a magyarokat árulónak titulálták, Ferdinándot hanyagsággal, von Brandenburgot pedig tehetetlennek titulálták a rendek. Kiderült, hogy a rossz időjárás és a dunántúli pestisjárvány több áldozatot szedett, mint a tényleges harci tevékenység.

A birodalmi rendek számára bekövetkező alapvető fordulatot szemléletesen jelezte, hogy számukra 1542-ben készült, feltehetőleg Bécsben, részletesen kimutatás arról, hogy a szultán újabb hadjárata esetén a Duna menti magyarországi várakat mekkora őrséggel kellene megerősíteni²¹.

 

 

Vár vagy város	Lovas	Gyalogos	Összesen
Visegrád (a vár és a víziváros)	-	600	600
Ipolydamásd (kolostor) és Nógrád	-	200	200
Esztergom (a vár és a város)	500 könnyűlovas	2500	3000
Esztergom mellett mezei szolgálatban	1000 könnyűlovas	8000	9000
Pécs (a vár és a város)	500 könnyűlovas	1500	2000
Tata	100 könnyűlovas	150	250
Komárom	-	500	500
Eger (a vár és a város)	2000 könnyűlovas	500	2500
Pozsony	-	2000	2000
Nagyszombat	1000 könnyűlovas	1000	2000
Magyaróvár	-	500	500
Sopron	500 könnyűlovas	-	500
Kismarton	500 könnyűlovas	-	500
Bruck an der Leitha	2000 könnyűlovas	500	2500
Bécsújhely	2000 könnyűlovas	500	2500
Bécs	2000	8000	10000
Varasd	400	200	600
Flotta (olaszok és naszádok)	-	10000	10000
Összesen	12500	36650	49150

 

A táblázat adatai szerint a biztos ellenálláshoz közel 50 ezer főnyi katonaságra lett volna szükség²²

 

Az 1543-as események

   1543 márciusában Anglia hadat üzent a Francia Királyságnak. Edmund Harvell, a velencei követ arról tájékoztatta Henriket, hogy állomáshelyén - a franciákon kívül- mindenki üdvözölte az angol király döntését.

Április 8-án Ferdinánd Nürnbergből francia nyelvű levelet küldött Henriknek, melyben a kötelező udvariassági formula után (ő is üdvözölte Henrik lépését) kényesebb témára váltott: Chapuyson keresztül újra hitelt kért az angol uralkodótól.

Április 22-én jelentés érkezett Drinápolyból Velencébe Harvell-hez, a szultán előkészületeiről. A követ jelentése szerint minden eddiginél nagyobb sereggel támad majd a szultán. A főerő vonul majd az osztrák területeket ellen, 30 ezer lovas pedig Szlavónia, Dalmácia, Friul és Karinthia ellen. A hírek szerint Izabella királyné és Fráter György az összes erdélyi katonával az oszmánokhoz csatlakoznak, és a megmaradt magyar területek is így tesznek. A hír igaz volt, február 11-én a tiszántúli megyék részgyűlésén megjelentek elvetették a gyalui szerződést és Fráterhez csatlakoztak²³.

Christopher Mont május 10-én jelentette Henriknek Speyerből, hogy a nürnbergi birodalmi gyűlés 4 hónap után feloszlott. Ezalatt 20 ezer gyalogost és 4 ezer lovast szavaztak meg a Magyar Királyság védelmére, amit három részletben fél éves időtartamra fizetnek.

Három nappal később az angol Titkos Tanács Sir Thomas Seymour-t és Sir Nicholas Wotton canterbury dékánt Flandriába küldte, hogy ott érdeklődjenek egy kisebb sereg felállítása és ellátása kapcsán várható kiadásról.

Nyár elején Ferdinánd és családja Prágába érkeztek, mivel Bécs nem készült fel a kívánt mértékben a török elleni védekezésre. Június 6-án a tűzvész után újjáépített Hradzsinból küldte latin nyelvű segélykérő levelét Henriknek, amit titkára, a dalmát származású Tranquillus Andronicus kézbesített²⁴.

Ferdinánd arra utasította követét, hogy beszédét Henrik király dicséretével kezdje, és csak utána térjen rá a lényegre.

Eközben Szulejmán zavartalanul vonult Magyarország felé, kisebb erődöket foglalt el. A szultán gyors felvonulása váratlanul érte Ferdinándot, csupán 7 ezer landsknechtje és 4 ezer itáliai zsoldosa állomásozott Bécsben. Izabella királyné és Fráter György ugyanakkor láthatóan jól felkészültek a török sereg fogadására.

Ferdinánd szempontjából végre jó hírek érkeztek Angliából. Kiszivárgott a királyi tanácsból, hogy Henrik 40-50 ezer dukáttal kívánja segíteni Ferdinándot (a német rendek a vallásháború okozta megosztottság miatt alig segítettek).²⁵ Erősítette a szóbeszéd valóságtartalmát, hogy Henrik király csapatai gyors győzelmet arattak a skótok felett, ezért a háború nem járt jelentős kiadással.

Andronicus július közepén ért Londonba, ahol azonnali kihallgatást kapott július 16-án. Henrik 40 ezer dukátot garantált a követnek, amit Antwerpenben kívántak kézbesíteni, a helyi angol megbízottakon keresztül. Andronicus a diplomáciai protokollt felrúgva azonnal visszahajózott a kontinensre. Július 19-én meg is érkezett Habsburg Mária brüsszeli kormányzói udvarába. Ferdinánd követe az angol futárt is megelőzte gyorsaságával, mivel az antwerpeni angol megbízott még nem kapta meg a váltót. Később kiderült, hogy az angol megbízott (egy kereskedő) augusztus 16-án tudja csak átadni a váltó fedezetének felét Antwerpenben, a másik felét pedig csak szeptember 18-án tudják kézbesíteni. Chapuys birodalmi követ nyomozta ki ezeket az információkat, aki először nem is akart hinni a fülének. A királyi tanács tagjai azt tanácsolták neki, hogyha kölcsönt akarna felvenni, azt természetesen azonnal megkaphatja²⁶.

 Viszont azt is megtudta, hogy Henrik búcsúcédula gyűjtést hirdetett a török elleni harcra, amelyből négyszer több pénzt remélnek. Chapuys július 27-én pontos jelentést küldött Habsburg Máriának: Az első 20 ezer dukátra szóló váltót a Gressan fivérek (Richard és John) adják majd át Velsez bankárnak, akitől augusztus 16-19 között lehet majd kikérni Habsburg Mária aláírásával ellátott nyugta ellenében. Az összeg másik felét a calais-i Stapler kereskedőcsalád egyik tagja viszi majd Forcez bankárhoz Antwerpenbe.

Ferdinánd augusztus 9-én írt Henriknek Prágából, megköszönve neki segítségét és támogatását.

Az angol diplomaták kiemelt figyelmet fordítottak Szulejmán 1543-as hadjáratára, egyhavi késéssel pontos jelentéseket küldtek Londonba. Sir Wotton szeptember 1-jén tájékoztatta Henriket, hogy a törökök nagy veszteségek árán elfoglalták az esztergomi érsek székhelyét (augusztus 10-én). 125 ezer főre becsülte a török sereg létszámát, de ténylegesen csak 60 ezer katona harcol, a többiek csak hadtáposok (élelem, teleprendezés, stb.) szerinte²⁷.

(Szülejmán szultán serege megérkezik Székesfehérvár alá 1543-ban)

Harwell velencei követ szerint az itáliai zsoldosok okoztak jelentős veszteségeket Esztergom ostrománál. Ferdinánd seregét 40 ezer főre becsülte, azt is hozzátette, hogy a magyar király minden reménye Henrikben és V. Károlyban van. Az angol megfigyelők megjegyzik, hogy Ferdinánd pihent zsoldosai pár nap alatt kiűzhetnék a fáradt török sereget a Dunántúlról. Ennek ellenére csapatai tétlenül várakoztak, és szeptember 21-én megérkezett a hír, hogy Pápa és Székesfehérvár is elesett. A hírek szerint a következő célpont Bécs, ezért a lakosság nagy részét evakuálták.

A Győr környékén gyülekező zsoldosok a fizetésük letelte után fegyelmezetlen elhagyták a királyi tábort. Így az összecsapás elmaradt.

Az 1543. évi hadjárat mérlegét Edmund Harwell készítette el október 7-én: 8-10 ezer főre tette a székesfehérvári ostromnál meghalt keresztények számát, de szerinte a törökök is nagy veszteségeket szenvedtek. November 12-én kelt iratában azt írta, hogy a szultán csupán 10 ezer lovast hagyott a Magyar Királyság területén és 7 ezer katonával erősítette meg várainak védelmét²⁸.

Az angol követek nem írtak arról, hogy Ferdinánd milyen módon használta fel a segélyt. Az angol pénzügyi segítség mégis jelentős volt, az 1543-as évi Magyarországra fordított katonai kiadások negyedrészét fedezte²⁹.

 

Befejezés

  Még Buda eleste után is reális esélye volt a Habsburg udvarnak visszafoglalni királyi fővárosunkat és feltartóztatni a további török területszerzéseket. 1542-ben minden adott volt a törökök visszaszorítására, hiszen jelentős erőik nem állomásoztak magyar területen. Sajnálatos módon ezt a hadműveleti előnyt nem tudta kihasználni a keresztény koalíciós sereg, és 1543-ra már drasztikusan megváltozott a katonai helyzet Magyarországon. A törökök ragadták magukhoz a kezdeményezést és támadó hadjáratra indultak. Nagyon fontos várak estek el ekkor, hiszen Székesfehérvár, Pápa és Esztergom birtoklása kulcsfontosságú volt egy sikeres budai ostromot illetően. A törökök 1541-1543 közötti jelentős sikereikkel biztosítani tudták igen hosszú jelenlétüket Magyarországon.

A dolgozatból kiderül, hogy az angoloknak sem volt közömbös, hogy mi történik Közép-Európában, hiszen végül elküldték a segélyt Ferdinánd számára. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült élni a segítséggel és az ebben rejlő lehetőséggel.

 

 

 

 

s

Lábjegyzet:

1.- Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 66. oldal

2.- Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 67. oldal

3.- Kurucz György: Érdekek és előítéletek. In: Századok. 1995/2. 254. oldal

4.- Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 67. oldal

5.- Botlik Richárd: I. Ferdinánd király londoni váltója 1543-ból. In: FONS XX. 1. sz. 90. oldal (továbbiakban: Botlik Richárd (2013)

6.- Botlik Richárd (2013) 91. oldal

7.- Botlik Richárd (2013) 91. oldal

8.- Kurucz György: Érdekek és előítéletek. In: Századok. 1995/2. 263. oldal

9.- Botlik Richárd (2013) 92. oldal

10.- Botlik Richárd (2013) 92. oldal

11.- Botlik Richárd (2013) 93. oldal

12.- Botlik Richárd (2013) 93. oldal

13.- Botlik Richárd (2013) 94. oldal

14.- Botlik Richárd (2013) 95. oldal

15.- Botlik Richárd (2013) 96. oldal

16.- Botlik Richárd (2013) 97. oldal

17.- Botlik Richárd (2013) 97. oldal

18.- Kurucz György: Érdekek és előítéletek. In: Századok. 1995/2 264. oldal

19.- Botlik Richárd (2013) 98. oldal

20.- Botlik Richárd (2013) 99. oldal

21.- Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 67. oldal

22.- Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 68. oldal

23.- Botlik Richárd (2013) 100. oldal

24.- Botlik Richárd (2013) 101. oldal

25.- Botlik Richárd (2013) 102. oldal

26.- Botlik Richárd (2013) 103-104. oldal

27.- Botlik Richárd (2013) 104. oldal

28.- Botlik Richárd (2013) 105. oldal

29.- Botlik Richárd (2013) 106. oldal

 

Bibliográfia

Botlik Richárd: I. Ferdinánd király londoni váltója 1543-ból. In: FONS XX. 1. sz.

Kurucz György: Érdekek és előítéletek. In: Századok. 1995/2

Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Bp., História, 2011.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Kósa Kristóf: I. Ferdinánd király londoni váltója
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2024 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat