VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei

A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.

A Német-római Birodalom uralkodóit tekintve számos azonosságot vagy párhuzamosságot mutatott a Magyar Királysággal. Az 1387-től magyar, majd cseh király Luxemburgi Zsigmondot 1433-ban koronázták császárrá a választófejedelmek. Örököse, a nagy reményű, de vérhasban korán távozó Habsburg Albert (1438-1439) szintén magyar uralkodó volt. Albert másodunokafivére, III. Frigyes (1440-1493; császárrá koronázva: 1452-ben) ugyan igényt tartott a magyar trónra, a Szent Koronát is sokáig őrizte, de Hunyadi Mátyás (1458-1490) szilárd, központosított Magyarországával nem tudta felvenni a versenyt. (Olyannyira nem, hogy I. Mátyás király számos osztrák- és cseh területet hódított el Frigyestől.) Frigyes fia, I. Miksa (1493-1519) azonban házassági szerződésekkel megpecsételte, összefűzte Magyar Királyság sorsát a birodaloméval. Azzal a birodalommal, amely a szélsőségek államalakulata  volt. Részfejedelemségei egymáshoz viszonyítva nagyon eltérő fejlettségi fokon álltak. Ennek következtében társadalma is igen különböző szinten állt. A kereskedelemből élő, Északi-tenger partvidékén fekvő városok gazdag polgárság vagyoni helyzetét tekintve a tehetős birtokos főnemességet is megelőzhette. A földművelésből, állattenyésztésből élő paraszti társadalom differenciálódott: a gazdag szabad parasztok egyre több nincstelen, földnélküli bérmunkást tudtak alkalmazni. Ugyanakkor a legelőkért, a művelés alá vonható földekért és az erdők használatáért késhegyre menő viták élezték a társadalmi feszültségeket. A 16. század első évtizedében az itáliai háborúk következményeként elviselhetetlen adóterhek, és a súlyos korrupció miatt számos kisebb felkelés, megmozdulás tört a felszínre (Erfurtban 1509-ben, a sváboknál 1511-ben, Ulmban 1512-ben), és a 15. század közepén alapított titkos Bundschuh (jelentése: parasztbocskor) szervezet tovább gyűrűzött Elzászba, Speyerbe és a birodalom délnyugati részeibe.

                                               I. Miksa császár

 

            Ilyen körülmények között olaj volt a tűzre a római katolikus vallás ideológiai mélyrepülése ellen fellépő Luther Márton (1483-1546), aki 1517. október 31-én 95 tételét kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára, és ezzel elindította a reformációt. A petíció ugyan nem tartalmazott olyan szélsőséges nézeteket, mint amilyeneket később az egykori Ágoston-rendi szerzetes kinyilatkoztatott, mégis az adott helyzetben ez a szikra is elégséges volt egy hatalmas tűzhöz a birodalom területén. Luther a legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a közemberek számára érthetővé, kézzelfoghatóvá tegye azt, hogy valójában miben is hisznek. Szükségesnek tartotta, hogy a Szent Bibliát latin nyelvről németre fordítsa, elvetette az ellenőrizhetetlen pénzösszegeket felhasználó, erkölcsi életvitelében az idők folyamán  jelentősen megkopott szerzetesrendek további finanszírozását, a papi nőtlenség (cölibátus) fenntartását, ugyanakkor helyeselte a gyónást. Annak ellenére, hogy Luthert a pápa kiátkozta az egyház kebeléből, az új filozófiai nézetek gyorsan terjedtek a birodalomban.

                                                Luther Márton

 

            Ezt a folyamatot az egykori spanyol király, V. Károly (1519-1558) császár sem tudta megakadályozni. Pedig 1521-ben, a pápai átok sikertelensége miatt, V. Károly a wormsi birodalmi gyűlésen birodalmi átokkal sújtotta Luthert. Ez egyet jelentett a hitújító halálos ítéletével. Ferenc szász választófejedelem megvédte Luthert a támadásoktól, és a hitújítót meghívta wartburgi várába. Az abszolutisztikus császári uralmat elvető fejedelmek egyre nagyobb mértékben támogatták Luther téziseit. A korábban sem egységes birodalom ideológiailag is szétesett: miközben az uralkodó személye köré csoportosuló radikális katolikusok minden kompromisszumot elvetettek, és az új hit hirdetői ellen inkvizíciós vasszigort akart bevezetni. Több helyen is felütötték a fejüket a Luthernél jóval szélsőségesebb nézetek. Ulrich Zwingli (1484-1531) a kisebb vagyont felmutató polgári rétegek mellett állt ki, olcsóbb egyházat és köztársaságot követelt. Mivel a birodalomban ezen elveit nem tudta megvalósítani, Svájcba emigrált. Zwickaui központtal az újrakeresztelkedők (anabaptisták) szektája Thomas Münzerrel (?-1524) az élén a birodalmi egyház és állam vezetőit erélyesen támadta, az őskereszténységhez való visszatérést (korábban eretneknek nyilvánított) téziseket hirdetett. Időközben a német lovagok is felébredtek — Ulrich von Hutten és Franck von Sickingen vezetésével. Céljaik azok voltak, hogy a széttagolt birodalmi közigazgatást, a fejedelmek  irányítását megszüntessék, és a császár kezébe adjanak minden hatalmat. Az egyházi birtokokat azonban — önnös céloktól vezérelve — ez a csoportosulás sem hagyta volna az egyházi méltóságok kezén.

                                 A parasztok zászlót bontanak

 

            A reformációt terjesztő vándorprédikátorok és a Bundschuh szervezetek robbantották ki az egész birodalmat megrázó német parasztháborút 1524-ben. Az itáliai Savonarola mozgalmához hasonlóan kommunisztikus cikkelyeket követeltek a parasztok uraiktól: az adóterhek drasztikus csökkentését, sőt megszüntetését, az egyházi és világi főméltóságok birtokainak felosztását a parasztok között. Georg Truschess zsoldoscsapataival 1525 áprilisában vereséget mért a sváb parasztok 35 ezres seregére. Ezután a frankóniai lovag-paraszt-jobbágy sereget verte szét, de a parasztháború tovább gyűrűzött, a felkelők elfoglalták Freiburgot. Legtovább az osztrák területeken tartott a parasztháború, egyúttal a parasztok itt aratták egyetlen nagy győzelmüket a császárpárti csapatokon.

                                      A fiatal osztrák főherceg

A Német-római Birodalom örökös tartománya, az Osztrák Főhercegség élére 1521-ben V. Károly öccse, Habsburg Ferdinánd személyében régenst állítottak. A Habsburg dinasztia így 1556-ban szétvált osztrák és spanyol ágra, jóllehet Ferdinánd is Spanyolországban nevelkedett. Szükség is volt a szigorú spanyol neveltetésre, hiszen egy Hunyadi Mátyás által szétzilált, állandó bányászmegmozdulásoktól veszélyeztetett terület uralmát kellett megszervezni a hercegségben. A bányaművelést kezében tartó, Magyarországon is több bányában érdekeltséget szerzett Fugger család ellen 1525 tavaszán ismét fegyvert ragadtak az alsó-ausztriai parasztok és bányászok, és Schladmingnál — július 3-án — elsöprő vereséget mértek Ferdinánd és Károly csapataira. Az ifjú főherceg tapasztalt hadvezére, Niklas Graf zu Salm azonban kiköszörülte a hadseregét ért csorbát a következő évben kitört parasztháború során. A bányászok és parasztok vezére, Michael Gaismair Velencébe menekült. Miután 1526 júliusában véget ért a belháború, Ferdinánd hozzálátott a hadseregszervezéshez, hogy sógorának, II. Lajos magyar királynak segíthessen a török elleni harcokban. Azonban ezzel már ugyanúgy elkésett, mint a birodalmiak. A pénzsegélyt (Romzug vagy Türkenhilfe) augusztusban szavazták meg a rendek Magyarország részére. 1530-ban V. Károly Málta szigetét a johannita rendnek adományozta. A rend ettől kezdve Máltai Lovagrend néven vált ismertté.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Vízmelegítő

► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.

vizmelegito.hupont.hu

2. Vezetéselmélet Mesterfokon!

► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.

vezeteselmelet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Avast Kontakt

► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online

avastkontakt.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztike.hupont.hu

6. Capella Assessment

► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.

ryanhiggs.hupont.hu

7. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026

► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

weaversweb.hupont.hu

8. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

9. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

16. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

17. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

19. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

20. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

21. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

22. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

23. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

25. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

26. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

27. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

28. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

29. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

30. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

31. 春藥網

► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)

sexgfvd.hupont.hu

32. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

33. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

34. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

35. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

36. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

37. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

38. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

39. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

40. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

41. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

42. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

43. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

44. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

45. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

46. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

47. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

48. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

49. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

50. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

51. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

52. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

53. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

54. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

55. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

57. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

58. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

59. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

60. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

61. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu

62. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

63. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

64. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

65. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

66. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

67. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

68. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

69. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

70. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

71. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

72. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

73. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

74. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

75. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 75
Tegnapi: 165
Heti: 573
Havi: 1 020
Össz.: 229 596

Látogatottság növelés
Oldal: Német-római Birodalom VIII. Henrik korában
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2026 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »