Baráth Dóra: Magyarország két királya és az európai hatalmak

(ELTE-BTK, kézirat, 2013 decembere)

 

A külpolitikai helyzet

Az európai politikát a 16. század elején a Habsburg-Valois ellentét, vagyis I. Ferenc francia király és V. Károly német-római császár és spanyol király vetélkedése jellemezte, amely az itáliai háborúkban bontakozott ki. A konfliktusban fordulatot hozó, 1525. február 24-én lezajlott paviai csata után I. Ferenc fogságba esett, majd egy év raboskodás után kénytelen volt megkötni a madridi békét (1526. január 4.), amely azonban nemhogy véget vetett volna az ellenségeskedésnek, de tovább mélyítette azt. Ferenc lemondott lombardiai, artois-i és flandriai igényeiről, átadta Burgundiát Károlynak, de nem nyugodott bele a vereségbe, és miután saját fiaival kiváltotta magát a fogságból, szövetségeseket keresett a visszavágáshoz. Így 1526. május 22-én létrejött a cognaci liga Franciaország, Velence, Milánó, Firenze, Anglia és a pápa részvételével.  A török birodalom ezalatt – mivel az egymással küzdő európai hatalmaktól nem kellett tartania – megerősödött, és keleten a perzsákkal harcolt, egészen I. Szulejmán szultán hatalomra kerüléséig, aki elődjeivel szemben a nyugati, európai terjeszkedést tekintette céljának.[1]

(Az európai kontinens ábrázolása a 16. századból)

 

Kettős királyválasztás

A sorsfordító mohácsi csatát követően a magyarországi rendek két királyt választottak, mindkettőjüket legitim módon. A Szapolyai Jánost 1526. november 10-én megválasztó országgyűlést ugyan nem a nádor hívta össze (ezt csak a törvényi erőre nem emelt 1486-os nádori cikkelyek írták volna elő), de ezen kívül a vajdát a magyar hagyományok szerint választották meg, még ha a mohácsi csata miatt jóval kisebb számú gyűlés keretében is.  1526. november 11-én tartott koronázása is szabályosnak tekinthető, mivel Székesfehérvárott, a Szent Koronával történt, noha nem az esztergomi érsek végezte, mivel ő mohácsnál elesett, hanem az őt helyettesítő legidősebb főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök. Meg kell jegyezni azonban, hogy az 1505-ös rákosi végzés nem jelentett közvetlen jogalapot Szapolyai számára, inkább csak propagandaeszközként használhatta, mivel mindössze nem idegen származású király választását mondja ki, de nem köti ki a megválasztandó személy kilétét.[2]

 Habsburg Ferdinánd ausztriai főherceg 1526. október 23-ától követte II. Lajos a cseh trónon, és már mint cseh királyhoz érkeztek hozzá Szapolyai követei, akiket azonban egészen addig nem fogadott, amíg néhány hozzá hű főúr (köztük a nádor, Báthory István) jelenlétében 1526. december 16-án Pozsonyban őt is magyar királlyá nem választották.[3] A trónigényét a Habsburg örökösödési szerződésekre (1463, 1491, 1506) és a Habsburg-Jagelló kettős eljegyzésre (1515. július 22.) alapozta, melyeket azonban a magyar rendek korábban nem erősítettek meg, így ezek sem szolgáltattak valós jogalapot. A megválasztása azonban Szapolyaiéhoz hasonlóan megfelelt a régi hagyományoknak, sőt, egyes kutatások szerint az életben maradt főméltóságok közül többen vettek rajta részt, mint Szapolyaién. Ferdinánd koronázására csak 1527. november 3-án került sor (megválasztását 1527. október 6-án megismételték), ugyanolyan körülmények között, mint ahogy korábban Szapolyaival történt, és mivel az időközben megválasztott esztergomi érseket a pápa még nem ismerte el, ekkor is a nyitrai püspök koronázott.[4] 

Látható tehát, hogy mindkét megválasztott személy ugyanakkora joggal nevezhette magát magyar királynak, így a kérdés eldöntése a belső és külső támogatásokon múlott. Így nem meglepő a nagyfokú diplomáciai aktivitás Szapolyai részéről, aki azonnal követeket küldött szét az európai udvarokba. Ezzel egyszerre volt a célja a segítségkérés és a legitimáció is.[5] Ferdinánd, maga mögött tudván bátyja, V. Károly támogatását, követeivel inkább saját maga belső elismertetésén, és Szapolyai – országon belüli és kívüli – lejáratásán dolgozott.[6]

Külföldi kapcsolatok

Lengyelország

Zsigmond lengyel király 1512-ben vette feleségül Szapolyai húgát, Borbálát, így rokoni szálak fűzték Szapolyaihoz, ugyanakkor Ferdinánd feleségének, Jagelló Annának a nagybátyja is volt, így vele is rokonságban állt.[7] A lengyel uralkodó azonban, mivel magának remélte a koronát, vonakodva válaszolt Szapolyai követeinek.[8] Ferdinánd 1526 októberében megüzente Zsigmondnak, hogy igényt tart a magyar trónra, és ha kell, ennek fegyveres úton is érvényt szerez, így ez is óvatosságra intette a lengyel uralkodót.[9] Zsigmond végül a semlegesség mellett döntött.

 

A cseh király

Szapolyai Ferdinándhoz, mint osztrák főherceghez és cseh királyhoz szintén küldött követeket, akik Ferdinándtól december 17-én kaptak választ, amely nem tartalmazott konkrét állásfoglalást Szapolyaival szemben, és saját trónigényét sem (csak felesége jogát a trónra). Azért volt ilyen óvatos, mert még nem volt biztos az itáliai hadjárat kimenetele, így V. Károly azzal volt elfoglalva, nem tudott volna a testvérének segítséget nyújtani egy esetleges konfliktusban. [10] V. Károly óvatosságra intette testvérét, és 1527. március 6-án kelt levelében a kiegyezést javasolta, és bár még április 26-ai levelében is a megbékélésre kérte Ferdinándot, ő már elhatározta, hogy Magyarországra vonul, és július 8-án el is indult.[11]

Velence

1526 végén Szapolyai Jozefics Ferenc püspököt küldte Velencébe, majd onnan tovább a pápához.[12] A velencei doge ugyan örömét fejezet ki Szapolyai megválasztása fölött, melynek oka nyilván az volt, hogy így legalább a Habsburgok ellenfélre akadtak Magyarország trónjának megszerzésében, de semmi egyebet nem válaszolt, mivel – gazdasági érdekből – békében akart maradni a törökkel.[13] Július 25-én még Szapolyainak még egy követe, Gian Battista Bonzagno váradi prépost is elindult Velencébe, augusztusra odaért, de a magyarországi viszonyok váltakozásai miatt csak novemberben sikerült újrateremteni a kapcsolatot megbízójával, és tárgyalásai nyomán Velence továbbra sem nyújtott mást szép szavaknál.[14]

A pápa

Jozefics Ferenc a Sacco di Roma után, 1527. január 13-án ért oda VII. Kelemenhez.[15] A pápa a német zsoldosok dúlása után szíve szerint Szapolyait támogatta volna, de megfontoltan, jól felmérve az itáliai háborúk erőviszonyait – szinte előre látva annak kimenetelét – megüzente Szapolyainak, hogy Ferdinánd jogát erősebbnek tartja a trónra.[16] Jozefics 1527 márciusában tért vissza a két itáliai hatalom válaszával.[17]

 

Anglia

Az angol király még II. Lajosnak küldött John Wallop nevű követével 25000 arany értékű segélyt a török ellen, és a mohácsi csata híre után úgy döntött, hogy a követ Szapolyainak is átadhatja a pénzt. A követet Ferdinánd Prágában feltartóztatta, de 1526 márciusában Szapolyainak sikerült vele kapcsolatba lépnie.[18] Szapolyai is megpróbálta felvenni a kapcsolatot VIII. Henrikkel, a hozzá küldött Hieronym Łaski (aki előtte Párizsban is járt) 1527. április 15-én érkezett meg Angliába. VIII. Henrik együttérzését fejezte ki a magyarországi helyzettel kapcsolatban, ám az országok közötti távolságra és a keresztény belháborúk miatt veszélyben lévő pápának a támogatására hivatkozva azt felelte, hogy nem tud segíteni.[19]

Franciaország

Szapolyai levélben fordult I. Ferenchez, amire válaszul a francia király elküldte hozzá diplomatáját, Antonio Rincont, aki júniusban érkezett Magyarországra.[20] A király válasza konkrét megerősítést és a támogatás ígéretét tartalmazta, ennek nyilvánvaló oka az volt, hogy az V. Károly ellenfelének számító I. Ferencnek kapóra jött a Habsburgok „háta mögött” feltűnt lehetséges szövetséges. A francia uralkodó levelében azt tanácsolta Szapolyainak, hogy először a Habsburgokkal küzdjön meg, és csak utána forduljon a török felé.[21] Gyors megegyezés született, és július 2-án Szapolyai csatlakozott a cognac-i ligához.[22] Łaski a francia és az angol uralkodók válaszával csak 1527 szeptemberében ért vissza Magyarországra, és ő már korántsem hozott olyan bíztató híreket, mint Rincon. A francia király visszavonta segítő szándékát Róma eleste miatt.[23]

A bajor hercegek

1527 januárjában a Ferdinánddal szembenálló bajor hercegek Posnitzer Konrádot küldték Szapolyaihoz, hogy támogatásukról biztosítsák (E mögött Vilmos herceg kancellárja, Leonard von Eck állhatott). A magyar király a döntőbírói szerepet ajánlotta a német-római birodalom választófejedelmeinek. A bajorok húsz évre szóló szövetséget ajánlottak neki, mondván, hogy ők nem segítik a cseh királyt Szapolyai ellen, és katonákat is küldenek (Szapolyai költségén), ha cserébe az is segít nekik, ha arra lenne szükségük; továbbá arra biztatták, hogy küldjön követet Regensburgba, a birodalmi gyűlésre. A birodalmi gyűlés azonban kedvezőtlen döntést hozott, így a bajorok már csak a támogatás elmaradásáról, és Ferdinánd július elsejei támadásának tervéről értesíthették Szapolyait. Nem sokkal később Ferdinánd számon kérte a bajorokon az üzenetváltást, mire ők ezt letagadták.[24]

A Porta

A török Magyarországot a saját területének tekintette, így sértette, hogy a kikérdezése nélkül történtek a királykoronázások. Ferdinánd még 1527 elején elküldte saját megbízottját, Radosics Balázst, hogy vegye fel a kapcsolatot a végszendrői pasával, és fizesse le Szapolyai ellen. Meg akarta előzni Szapolyait a törökkel való jó kapcsolat kiépítésében, és meghiúsítani az esetleges terveit. 1527 februárjában elküldte Nicholo nevű követét a portára, ahol a megbízott 1527. április 15-én menlevelet szerzett egy követség számára. Szapolyainak, mivel sehonnan sem kapott szép szavakon kívül semmit, nem volt más választása, mint a töröktől való segítségkérés, amelyhez 1527. október 18-án indította útnak Hireronym Łaskit Isztambulba, és amelyet 1528 februárjában megkötött isztambuli szerződés pecsételt meg.[25]

(A nevezetes páviai csata, amely előhívta a Cognaci Ligát, és megpecsételte a Magyar Királyság sorsát is)

 

Konklúzió

Szapolyai 1527-ben néhány hónap alatt kilátástalan helyzetbe került, ahogy az a fentiekből látszik, nem külső kapott támogatást, és közben – mivel ő csak a külpolitikai elismertetésre koncentrált, Ferdinánd pedig az országon belül is negatív propagandát terjesztett ellene, és ígéretekkel igyekezett a nemeseket maga mellé állítani – belső hívei is egyre fogyatkoztak. Az európai helyzet is kedvezőtlenül alakult számára, V. Károly felülkerekedett az itáliai háborúban, ez pedig öccsének, Ferdinándnak kedvezett. Ferdinánd Magyarországra törő hadai sorozatosan legyőzték őt, és egyre jobban visszaszorították, míg végül Lengyelországba, Tarnówba menekült. Szapolyai utolsó esélye a török volt, és a szultán 1529. május 10-én Szapolyai megsegítésére indult Konstantinápolyból – de persze nem pusztán baráti jó szándék vezette.

 

 

Felhasznált irodalom:

Pálffy 2010.:                            Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Bp. 2010.

Bárdossy 1943.:                      Bárdossy László: Magyar politika a mohácsi vész után. Bp., 1992.

Barta 1983.:     Barta Gábor: A Sztambulba vezető út: 1526-1528. Bp., 1983.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Baráth Dóra: Magyarország két királya és az európai hatalmak
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2026 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat