VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei

A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.

Svájc az 1499-ben kötött bázeli békében kivívta függetlenségét a Német-római Birodalom ellen folytatott hosszú háborúit követően. Sajátos, a korabeli Európától merőben eltérő társadalmi-hatalmi rendszer bontakozott ki, hiszen Svájcnak nem volt saját, törvényesen választott és koronázott királya, császára, vagy más politikai vezetője. Helyette a tizenhárom kanton konföderációja, és azok tartományi gyűlésén jelenlevő képviselői irányították az államalakulatot. A látszólagos demokrácia ellenére mind gazdasági, mind politikai, mind társadalmi vonatkozásban éles ellentétek voltak a kantonok között. Jelentős kereskedelme és a kereskedelemhez társuló fejlett polgári rendszere ellenére a legtöbb szegény svájci család a katonai zsoldból tengette napjait. Ezt a fizetést a svájci családfők az európai csatamezőkön — olykor egymás ellen harcolva — szerezték meg, hiszen a kor legütőképesebb, legszervezettebb fegyverneme a svájci lándzsaerőt alkotó gyalogság volt.

                             Svájci gyalogosok Dürer metszetén

 

Európa legdemokratikusabb államát kedvelték a filozófusok, a szabad gondolkodók. Nemcsoda, hogy kilenc éven keresztül Bázelben élt Rotterdami Erasmus. A svájci városban igen korán elterjedtek a reformáció tézisei. Több helyen is felütötték a fejüket a Luthernél jóval szélsőségesebb nézetek. Ulrich Zwingli (1484-1531) a kisebb vagyont felmutató polgári rétegek mellett állt ki, olcsóbb egyházat és köztársaságot követelt. Mivel a birodalomban ezen elveit nem tudta megvalósítani, Svájcba emigrált. Zwickaui központtal az újrakeresztelkedők (anabaptisták) szektája Thomas Münzerrel (?-1524) az élén a birodalmi egyház és állam vezetőit erélyesen támadta, az őskereszténységhez való visszatérést (korábban eretneknek nyilvánított) téziseket hirdetett. 1523-ban Ulrich Zwingli Zürichben hirdette tanait, majd az 1524-1525-ben kitört észak-svájci parasztfelkelést követően Jean Calvin (Kálvin János) folytatta a hittérítést. Kisebb vallásháború alakult ki a kantonszövetség területén, ahol a reformáció párti kantonok hívei és az anabaptisták összecsaptak a Habsburgokhoz közelebb álló, katolikus vallású kantonokkal.

                                                 Ulrich Zwingli




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Vízmelegítő

► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.

vizmelegito.hupont.hu

2. Vezetéselmélet Mesterfokon!

► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.

vezeteselmelet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gruberbalint.hupont.hu

6. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

8. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

9. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

12. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bestmileycyrus.hupont.hu

16. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

17. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

19. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

20. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

21. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

22. képletöltés :D

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

telefonrakepek.hupont.hu

23. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

24. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

25. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

26. YU-GI-OH HUNGARY

► YU-GI-OH KÁRTYÁK NARUTÓVAL,ÉS A KÜLÖNFÉLE ANIMÉKKAL

ygohu.hupont.hu

27. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

28. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

29. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

30. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

31. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

32. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

33. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

34. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

36. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

37. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

38. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

39. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

41. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

42. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

43. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

44. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

45. http://cegledikeptelensegek@blog.com

► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.

cegledikeptelensegek.hupont.hu

46. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

47. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

48. Apáczai Csere János Általános Iskola

► 3032 Apc, Fő út 48. Tel.: 37/ 385-349, 37/585-002, fax.37/385-349

apaczai.hupont.hu

49. BonitArt

► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.

bonitart.hupont.hu

50. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

51. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

52. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

53. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

54. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

55. ☺Idézetek^^

► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :)

idezzeteek.hupont.hu

56. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

57. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

israelclub.hupont.hu

59. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu

60. Angolpalánta Montessori Óvoda

► A hely, ahová gyermeke örömmel érkezik, boldogan, tevékenyen tölti a napját és mikor érte jön, megkérdezi: "Miért jöttél ilyen korán?"

angolpalanta.hupont.hu

61. Az optimista két garassal a zsebében is úr.

► A nagy üzlet is kis üzlet - csupán néhány nullával több van a végén!

sindy.hupont.hu

62. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

63. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

64. No.1 Étterem és Vendégház, Lux Faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,kuckó,kabin, romantikus faház privát pezsgőfürdővel a Mátrában kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

65. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

66. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

67. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

68. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

69. Érdi képek

► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról

erdikepek.hupont.hu

70. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com

► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|

karpati-aszfalt.hupont.hu

71. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

72. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

73. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

74. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012

► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK

jezusuzenetek.hupont.hu

75. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 21
Heti: 341
Havi: 681
Össz.: 206 823

Látogatottság növelés
Oldal: Svájc VIII. Henrik korában
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2025 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »