"Wolsey levele ékesen példázza azt a középkorból fennmaradt gyakorlatot, hogy milyen fontos szempont volt a király holttestének agnoszkálása a magyarországi kettős királyválasztás menetében. A fennálló magyar szokásjog (ius consuetudinis) szerint az ország életben maradt főméltóságai Antoni Bonfini történetíró szavai alapján addig „nem dönthettek a következő uralkodó és az ország felől”, amíg az előző királyt megillető temetésről nem gondoskodtak. Egy ideig a lengyel király — a fiatalon meghalt II. Lajos nagybátyja —, I. Zsigmond is aspirált a magyar- és cseh trónra. Lépése azért meglepő, mert 1515-ben bátyja, az akkor már igen sok súlyos betegség következtében lebénult és döntésképtelen II. Ulászló helyett a lengyel király írta alá a Habsburg-Jagelló házassági előszerződést, melynek értelmében — a jelen helyzetben — Zsigmond számára egyértelmű lehetett volna, hogy nem őt, hanem Ferdinánd főherceget illetti a trón. Nyilván a lengyel király úgy vélte, hogy az örökösödési szerződésnek nem lesz komoly jogi ereje, ha kitudódik, hogy II. Ulászló királyi pecsétje ellenére nem a magyar- és cseh király — sem a kiskorú trónörökös II. Lajos herceg, aki koránál fogva nem lehetett jogosult e cselekedetre — hanem ő maga, tehát I. Zsigmond látta el kézjegyével a Jagelló országok jövőbeli sorsáról rendelkező okiratot. A Habsburg főherceg, akit időközben — II. Lajos halála okán — cseh királlyá választottak, számos fórumon igyekezett bizonyítani, hogy az 1515. évi családi szerződés értelmében a Magyar Királyságra örökségeként tekint. Ferdinánd a szerződést a célból mutatta meg Sir Wallopnak, hogy VIII. Henrik minél előbb elismerje őt magyar királynak, és ezzel jogosult legyen arra a váltóra, amit az angolok először II. Lajosnak, majd a helyzet alakulása után Szapolyainak szántak. Az örökösödési szerződést azonban még a cseh rendek sem ismerték el, és Szapolyai királlyá választása (november 10.) után Ferdinánd tanácsadói is amellett érveltek uruknak, hogy inkább szabad királyválasztással kellene lépést tartaniuk a vajdával, semmint az örökség kérdését tovább feszegetni. A cseh király beletörődött a tanácsadók javaslatába, de mindvégig kitartott álláspontja mellett, hogy a Magyar Királyság az öröksége, s mindezt Pozsonyban, királlyá választásakor (december 16-án) is felolvasták a megjelenteknek. VIII. Henrik 1526 novemberében az örökség tárgyában írt levelet spanyolországi követének Granadába. Az angol király szerint az a hír járja, hogy a francia király felettébb örvend annak, amiért a Habsburgok görcsösen ragaszkodnak az örökségük megszerzéséért, és I. Ferenc király alig várja az alkalmat, hogy V. Károly serege megízlelje Szülejmán szultán erejét. „Azt gondoljuk — írta az angol király —, hogy a császár főleg érintett a török kiűzésének ügyében, annak következtében, hogy igényt formált Magyarországra az utolsó magyar király utód nélküli elhalálozása okán, valamint azért is, mert a vele szomszédos öröksége az ország.” Az örökösödési szerződés érvényességének jogi szempontjából még érdekes kérdést vethet fel Habsburg Mária királyné közismert meddősége, illetve II. Lajos természetes fiának létezése (bizonyítva a fiatal király nemzőképességét Máriával szemben). E sokkoló képlet szerint II. Lajosnak Mária oldalán törvényes fiúutód nemzésére esélye sem nyílt, tehát a fennálló házassági szerződés értelmében a Cseh- és Magyar Királyság a mohácsi katasztrófa, a király korai halála nélkül is előbb vagy utóbb a Habsburg-család kezébe került volna."
[...]
„Prelati et barones” — a kettős királyválasztáson (1526. november-december) megjelent világi- és egyházi főméltóságok:
A Szapolyai János királlyá választásán megjelent világi- és egyházi főméltóságok (16fő, 53%): Szapolyai János erdélyi vajda, koronaőr, szepesi ispán; Dóczy János kincstartó; Móré László asztalnokmester; Bánffy János főpohárnokmester; Perényi Péter koronaőr; Czibak Imre temesi ispán; Homonnai Drugeth Ferenc ungi főispán; Homonnai Drugeth István zempléni főispán; Ecsedi Báthory András szatmári főispán;Werbőczy István tolnai ispán; Török Bálint; Podmaniczky István nyitrai püspök; Várday Pál egri püspök;Országh János váci püspök;Gosztonyi János erdélyi püspök; Jozefics Ferenc zenggi püspök.
Habsburg Ferdinánd királlyá választásán megjelent világi- és egyházi főméltóságok (6fő, 20%): Ecsedi Báthory István nádor;Thurzó Elek tárnokmester; Ecsedi Báthory György főlovászmester;Vingárti Horváth Gáspár főétekfogómester; Brodarics István kancellár, szerémi püspök;Szalaházy Tamás veszprémi püspök.
A királyválasztásoktól távolmaradók (8fő, 27%): Batthyány Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán;Bornemissza János budai várnagy, pozsonyi ispán;Országh Imre főkamarás;Szentgyörgyi Farkas gróf; Erdődy Péter;Kanizsay László; Erdődy Simon zágrábi püspök;Tahy János vránai perjel.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Vezetéselmélet Mesterfokon!
► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.
vezeteselmelet.hupont.hu
2. Vízmelegítő
► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.
vizmelegito.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
3. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight
szabokriszta.hupont.hu
► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.
budapestitehertaxi.hupont.hu
6. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
8. єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥
► Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"
petruskah.hupont.hu
9. Rock-gitár
► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!
rock-gitar.hupont.hu
10. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
11. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
12. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)
► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03
bichon-fajtamentes.hupont.hu
13. Selena Gomez:)
► ♥♥♥ ez az oldi a nagysikerű selena gomezzel foglalkozik!érezdd jól magad!itt talállsz♥♥♥ híreket,fotókat,képeket ♥♥♥
selenagomezfanz.hupont.hu
► Levéltár, történelem, genealógia, családtörténet, családfa kutatáshoz kapcsolódó szakirodalom. A kiadványokat megvételre ajánlom az érdeklődőknek.
leveltar.hupont.hu
15. Retro Disco Party a 70-80-90 évek legnagyobb külföldi és hazai slágereivel
► Retro Party,Video Disco,Retro Buli,Retro Disco,Retro Video Disco,Retro,Nosztalgia buli,Nosztalgia Disco,Nosztalgia Diszkó,Bulihely,Társkereső party,Társkereső rendezvény,szórakozás,kikapcsolódás, szórakozóhely, music pub,retro club, klub, táncest
retroparty.hupont.hu
16. GABURI '98 FÉM KERESKEDELMI KFT.
► TELEPHELY: 2120 DUNAKESZI FORGÁCS U. 1. Tevékenységünk acélhulladék, valamint színesfém és kábel hulladék felvásárlása. A legmagasabb napi áron!
gaburifemkft.hupont.hu
17. Gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola Şcoala Gimnazială Dani Gergely
► Primary School Dani Gergely GHIMES -FAGET
danigergelyiskola.hupont.hu
► Ajtó ablak csere akár azonnal, olcsón, helyszíni felmérés után, minőségi munka, referenciákkal. Redőny, szúnyogháló felszerelése. Beépítés utáni visszajavítás és takarítás. Budapesten, Csepelen, vagy akár vidéken is.
ablakcsereolcson.hupont.hu
19. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
20. Flavin 7 bio vitamin termékek, megelőzés és természetes kezelés
► Flavin termékek gyümölcsök, gyógynövények, csírák hatóanyagaival, természetes ásványi anyagok, bio vitaminok harmonizálják egészségét. Részletesebb tájékoztatás, vásárlás: vitamin-kezeles.hu vagy személyesen Mikola Annamária 0670/ 684 1359
flavin-vitamin.hupont.hu
21. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.
► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.
olcso-autoberles.hupont.hu
22. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
23. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
24. játékok,gta san andreas,gta vice city csaló kódok,stb,mostwanted,gta2,3,4
► 06-70 a többit majd kedden
teoldalad.hupont.hu
25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
26. Purhab szigetelés Csongrád megyében
► Zárt cellás purhab szigetelés garanciával. Födém szigetelés, fújt szigetelés.
purhabszigeteles.hupont.hu
27. Sziget Mobil Taxi - Szigetszentmiklós és környéke 0630 1733 972
► „Sziget Mobil Taxi – gyors, pontos és megbízható taxi szolgáltatás Szigetszentmiklóson és környékén.(Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Halásztelek, Taksony, Tököl, Alsónémedi, Áporka, Délegyháza, Dunavarsány, Majosháza, Kiskunlacháza)
s-sziget-taxi.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► "Az egészség, nem minden, de egészség nélkül, minden semmi."
egeszsegestaplalek.hupont.hu
► Anything made of wood!!!
faember.hupont.hu
31. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!
► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!
starokmindenhol.hupont.hu
32. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
33. Twilight Saga, minden ami Twillight
► Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyor
vampire.hupont.hu
34. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
35. Lugasos András Vendégház Tihany
► SZÉP kártya elfogadó hely. OTP, K&H és MKB kártyát is elfogadunk. Vendégházban nagyobb társaságot is el tudunk helyezni 2 szobás konyhás családi részben és 2 önálló fürdőszobás szobában.
lugasosvendeghaztihany.hupont.hu
36. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
► :)
pasikrolcsajoknak.hupont.hu
38. KAZINCBARCIKA mentőállomásának bemutatkozó oldala
► Itt megismerheted a mentők életét,képeket,írásokat böngészhetsz rólunk,szakmánkról.
barcikamento.hupont.hu
► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!
girl-oldal.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
41. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
42. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .
szagelszivo.hupont.hu
43. Transformice
► ************************************************************************************
icemice.hupont.hu
44. Helytörténeti kutatások Esztergom határában.
► Kutatások az esztergomi szőlőhegyeken. Danyi Zsolt 2018-tól napjainkig
avarkozpontesztergom.hupont.hu
45. LÓBOLONDOK
► Itt mindent megtalálsz ami a lovakkal kapcsolatos
lobolond.hupont.hu
46. BÉKE VELED
► " A Valódi Bőség ott van, hol szeretet, nyugalom és béke lakozik."
bekeveled.hupont.hu
47. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)
► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.
sokmindenrol.hupont.hu
48. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► Érettségi tételek kidolgozva
tesztelem.hupont.hu
► "Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, mely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el..."
paksikutyakozmetika.hupont.hu
51. Ízes falatok
► Új ízek, hagyományos ételek gyors elkészítése, ételek a mikróból, hús nélküli ételek, olcsó ételek, vendégvárók, gyorsan elkészíthető parádés ebédek, vacsorák. Receptek, receptek, receptek...
izesfalatok.hupont.hu
52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► ツ♥ Minden ami cuki és érdekes♥!ツ.......Szój a barátadnak is♥ツ
kicsicsajszi.hupont.hu
54. www.olcsosetahajo.hupont.hu
► Motorcsónakázzon Ráckevén egész évben! Tel.: 06209463877 mail.: pityu666@gmail.com Facebook oldalunk: csónakkölcsönzés Ráckevén
olcsosetahajo.hupont.hu
55. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
56. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!
► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!
demi-lovatovivilapja.hupont.hu
57. Légtechnika
► Minden ami légtechnika.
legtechnika.hupont.hu
58. angyalka76
► Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.
emilia.hupont.hu
59. Körforgásban Tegnaptól - Holnapig
► Alkotni maradandót szépet, hogy mások is megcsodálhassák, avagy tovább adni a múlt és jelen értékeit...
ditadesign.hupont.hu
60. Gombacsíra faanyagra! Újdonság!Chili paprika és vetőmag
► Termesszen gombát otthon,egyszerűen -Laska és-Shiitake gomba oltópálcika
shiitakegombakert.hupont.hu
► Tartalom: kosárfonás, gyógymasszázs, stb ... (majdnem) mindenből egy pici, amerre voltam, vagyok, vágyok
marton-szabolcs.hupont.hu
62. Idézetek-forever
► A legjobb idézetek egyhelyen.
idezetek-forever.hupont.hu
► Tudj meg minél többet a sztárokról!
lksztarok.hupont.hu
64. Triatlon
► Ez az oldal azoknak van akik triatlonoznak vagy szeretik a triatlont!!!!
triatlon.hupont.hu
65. Községi Horgászegyesület Győrladamér
► Sporthorgászat
gyorladamerhorgaszat.hupont.hu
► Moon Shine. Nevelj lovat!
hflonevelde.hupont.hu
67. ►Stitch◄
► Aki szereti Stitch-et itt a heje,természetesen más dolgok is leszenek,jó szórakozást
s-tltch.hupont.hu
68. Autóbérlés Győr
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
69. Egyszerű receptek kezdő háziasszonyoknak
► Süssünk - főzzünk együtt, egyszerűen!
konyha-kezdoknek.hupont.hu
70. divat és smink
► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről
divat-smink.hupont.hu
► A STABIL JÖVŐ! Szeretne az államtól 720000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapni? Lehajol a talált pénzért? Öngondoskodás! Biztosítsa gyermeke jövőjét ! Vegyen lakást napi 1 kávé árából! Építkezik? Felújít? Érdekli adómentes bevétel?
ltp.hupont.hu
► Szia!! Köszöntelek a megújúlt honlapomon! A fő téma Miley Cyrus, a híres amerikai sztár. A legfrissebb híreket, alapvető info-kat mindet megtalálod! Jó keresgélést!
mileyrayfans.hupont.hu
73. Triunfo del Amor y Cuidado con el ángel
► Ez egy rajongói weboldal a Cuidado con el ángel (Árva angyal) és a Triunfo del Amor ( Marichuy - a szerelem diadala) című telenovelláknak.
ccea-tda.hupont.hu
74. Ipacs Therm Energy Kft. Tel: +36-70-3168664, email:ipacstherm@gmail.com
► Építőipari kivitelező burkolást, csatornázást, víz, csatorna, fűtésrendszer kiépítést vállal elsősorban Budapesten és Pest megyében A helyszíni felmérés után korrekt árajánlat!
burkolas-festes-gipszk.hupont.hu
75. Jóban Rosszban
► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.
jobanrosszban-love.hupont.hu