VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei

A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.

"Az exkommunikáció híre igen lassan terjedt Európában. A bulla egy példányát Ferdinánd király 200 példányban lemásoltatta, hogy gyorsabban megismerjék részleteit mind a német birodalmi rendek, mind a magyar egyházi és világi személyek. Ennek ellenére Fraknói Vilmosnak nem sikerült egyetlen példányát sem fellelnie, Óváry Lipót pedig csak részleges másolatok alapján közölhette a kiközösítés szövegét – latin nyelven. Megjegyzendő, hogy Fraknói a dokumentum híján is megfelelően következtetett a bulla tartalmára. János király 1530 elején kelt levelében tiltakozott az exkommunikáció ellen. A VII. Kelemennek címzett éles hangú jajkiáltásában nem nélkülözte a klasszikus hittudományi elemek megszólaltatását sem. Az Apostoli Szentszék vizsgálatot indított, és elmarasztalta egyébként a török szövetségi okmányt létrehozó Hieronim Łaski nagybátyját, Jan Łaskit is. A gnieznói érsek, a nagy-lengyel nemesi ellenállás vezetője régóta tüske volt Róma szemében. A pápa színjátékát követően úgy tűnt, hogy 1530-ban végre megvalósulhat az, amit korábban Magyarországon sokak reméltek: miután V. Károly császár sikeresen befejezte az itáliai háborút, a várakozásoknak és ígéreteknek megfelelően a birodalmi zsoldosokat bevetik a török ellen. Csakhogy a német-római császár több levélben is azt hangsúlyozta, hogy a birodalom erejét nem tartja megfelelőnek a törökkel szemben, s legjobb volna továbbra is inkább megegyezni a törökkel. Ahhoz pedig, hogy ez megvalósuljon, előbb Jánossal kellett valahogyan megbékélni."







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Vezetéselmélet Mesterfokon!

► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.

vezeteselmelet.hupont.hu

2. Vízmelegítő

► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.

vizmelegito.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

2. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

3. Linkvadász

► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!

linkvadasz.hupont.hu

4. csajsziklapjahupont.hu

► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight

szabokriszta.hupont.hu

5. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

6. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

7. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

8. єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥

► Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"

petruskah.hupont.hu

9. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

10. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

11. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

12. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)

► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03

bichon-fajtamentes.hupont.hu

13. Selena Gomez:)

► ♥♥♥ ez az oldi a nagysikerű selena gomezzel foglalkozik!érezdd jól magad!itt talállsz♥♥♥ híreket,fotókat,képeket ♥♥♥

selenagomezfanz.hupont.hu

14. Levéltári szakirodalom

► Levéltár, történelem, genealógia, családtörténet, családfa kutatáshoz kapcsolódó szakirodalom. A kiadványokat megvételre ajánlom az érdeklődőknek.

leveltar.hupont.hu

15. Retro Disco Party a 70-80-90 évek legnagyobb külföldi és hazai slágereivel

► Retro Party,Video Disco,Retro Buli,Retro Disco,Retro Video Disco,Retro,Nosztalgia buli,Nosztalgia Disco,Nosztalgia Diszkó,Bulihely,Társkereső party,Társkereső rendezvény,szórakozás,kikapcsolódás, szórakozóhely, music pub,retro club, klub, táncest

retroparty.hupont.hu

16. GABURI '98 FÉM KERESKEDELMI KFT.

► TELEPHELY: 2120 DUNAKESZI FORGÁCS U. 1. Tevékenységünk acélhulladék, valamint színesfém és kábel hulladék felvásárlása. A legmagasabb napi áron!

gaburifemkft.hupont.hu

17. Gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola Şcoala Gimnazială Dani Gergely

► Primary School Dani Gergely GHIMES -FAGET

danigergelyiskola.hupont.hu

18. Ablakcsere Olcsón

► Ajtó ablak csere akár azonnal, olcsón, helyszíni felmérés után, minőségi munka, referenciákkal. Redőny, szúnyogháló felszerelése. Beépítés utáni visszajavítás és takarítás. Budapesten, Csepelen, vagy akár vidéken is.

ablakcsereolcson.hupont.hu

19. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

20. Flavin 7 bio vitamin termékek, megelőzés és természetes kezelés

► Flavin termékek gyümölcsök, gyógynövények, csírák hatóanyagaival, természetes ásványi anyagok, bio vitaminok harmonizálják egészségét. Részletesebb tájékoztatás, vásárlás: vitamin-kezeles.hu vagy személyesen Mikola Annamária 0670/ 684 1359

flavin-vitamin.hupont.hu

21. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

22. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

23. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN

► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.

manok.hupont.hu

24. játékok,gta san andreas,gta vice city csaló kódok,stb,mostwanted,gta2,3,4

► 06-70 a többit majd kedden

teoldalad.hupont.hu

25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

26. Purhab szigetelés Csongrád megyében

► Zárt cellás purhab szigetelés garanciával. Födém szigetelés, fújt szigetelés.

purhabszigeteles.hupont.hu

27. Sziget Mobil Taxi - Szigetszentmiklós és környéke 0630 1733 972

► „Sziget Mobil Taxi – gyors, pontos és megbízható taxi szolgáltatás Szigetszentmiklóson és környékén.(Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Halásztelek, Taksony, Tököl, Alsónémedi, Áporka, Délegyháza, Dunavarsány, Majosháza, Kiskunlacháza)

s-sziget-taxi.hupont.hu

28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

29. Egészséges Táplálék

► "Az egészség, nem minden, de egészség nélkül, minden semmi."

egeszsegestaplalek.hupont.hu

30. - FAMUNKÁK--KERTÉPÍTÉS -

► Anything made of wood!!!

faember.hupont.hu

31. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!

► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!

starokmindenhol.hupont.hu

32. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

33. Twilight Saga, minden ami Twillight

► Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyor

vampire.hupont.hu

34. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)

► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal

fehervarmadar.hupont.hu

35. Lugasos András Vendégház Tihany

► SZÉP kártya elfogadó hely. OTP, K&H és MKB kártyát is elfogadunk. Vendégházban nagyobb társaságot is el tudunk helyezni 2 szobás konyhás családi részben és 2 önálló fürdőszobás szobában.

lugasosvendeghaztihany.hupont.hu

36. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

37. Pasikról csajoknak

► :)

pasikrolcsajoknak.hupont.hu

38. KAZINCBARCIKA mentőállomásának bemutatkozó oldala

► Itt megismerheted a mentők életét,képeket,írásokat böngészhetsz rólunk,szakmánkról.

barcikamento.hupont.hu

39. girl-oldal.hupont.hu

► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!

girl-oldal.hupont.hu

40. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

41. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

42. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .

szagelszivo.hupont.hu

43. Transformice

► ************************************************************************************

icemice.hupont.hu

44. Helytörténeti kutatások Esztergom határában.

► Kutatások az esztergomi szőlőhegyeken. Danyi Zsolt 2018-tól napjainkig

avarkozpontesztergom.hupont.hu

45. LÓBOLONDOK

► Itt mindent megtalálsz ami a lovakkal kapcsolatos

lobolond.hupont.hu

46. BÉKE VELED

► " A Valódi Bőség ott van, hol szeretet, nyugalom és béke lakozik."

bekeveled.hupont.hu

47. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)

► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.

sokmindenrol.hupont.hu

48. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

49. Érettségi Tételek

► Érettségi tételek kidolgozva

tesztelem.hupont.hu

50. Paksi Kutyakozmetika

► "Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, mely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el..."

paksikutyakozmetika.hupont.hu

51. Ízes falatok

► Új ízek, hagyományos ételek gyors elkészítése, ételek a mikróból, hús nélküli ételek, olcsó ételek, vendégvárók, gyorsan elkészíthető parádés ebédek, vacsorák. Receptek, receptek, receptek...

izesfalatok.hupont.hu

52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

53. ツ♥ Szijja oldal ♥ ツ

► ツ♥ Minden ami cuki és érdekes♥!ツ.......Szój a barátadnak is♥ツ

kicsicsajszi.hupont.hu

54. www.olcsosetahajo.hupont.hu

► Motorcsónakázzon Ráckevén egész évben! Tel.: 06209463877 mail.: pityu666@gmail.com Facebook oldalunk: csónakkölcsönzés Ráckevén

olcsosetahajo.hupont.hu

55. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

56. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!

► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!

demi-lovatovivilapja.hupont.hu

57. Légtechnika

► Minden ami légtechnika.

legtechnika.hupont.hu

58. angyalka76

► Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.

emilia.hupont.hu

59. Körforgásban Tegnaptól - Holnapig

► Alkotni maradandót szépet, hogy mások is megcsodálhassák, avagy tovább adni a múlt és jelen értékeit...

ditadesign.hupont.hu

60. Gombacsíra faanyagra! Újdonság!Chili paprika és vetőmag

► Termesszen gombát otthon,egyszerűen -Laska és-Shiitake gomba oltópálcika

shiitakegombakert.hupont.hu

61. Marton Szabolcs honlapja

► Tartalom: kosárfonás, gyógymasszázs, stb ... (majdnem) mindenből egy pici, amerre voltam, vagyok, vágyok

marton-szabolcs.hupont.hu

62. Idézetek-forever

► A legjobb idézetek egyhelyen.

idezetek-forever.hupont.hu

63. Lányok kedvenc sztárjai

► Tudj meg minél többet a sztárokról!

lksztarok.hupont.hu

64. Triatlon

► Ez az oldal azoknak van akik triatlonoznak vagy szeretik a triatlont!!!!

triatlon.hupont.hu

65. Községi Horgászegyesület Győrladamér

► Sporthorgászat

gyorladamerhorgaszat.hupont.hu

66. HoldFény Lónevelde

► Moon Shine. Nevelj lovat!

hflonevelde.hupont.hu

67. ►Stitch◄

► Aki szereti Stitch-et itt a heje,természetesen más dolgok is leszenek,jó szórakozást

s-tltch.hupont.hu

68. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

69. Egyszerű receptek kezdő háziasszonyoknak

► Süssünk - főzzünk együtt, egyszerűen!

konyha-kezdoknek.hupont.hu

70. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

71. OTP LTP-PILLÉR CSOPORT

► A STABIL JÖVŐ! Szeretne az államtól 720000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapni? Lehajol a talált pénzért? Öngondoskodás! Biztosítsa gyermeke jövőjét ! Vegyen lakást napi 1 kávé árából! Építkezik? Felújít? Érdekli adómentes bevétel?

ltp.hupont.hu

72. Miley Cyrus forever

► Szia!! Köszöntelek a megújúlt honlapomon! A fő téma Miley Cyrus, a híres amerikai sztár. A legfrissebb híreket, alapvető info-kat mindet megtalálod! Jó keresgélést!

mileyrayfans.hupont.hu

73. Triunfo del Amor y Cuidado con el ángel

► Ez egy rajongói weboldal a Cuidado con el ángel (Árva angyal) és a Triunfo del Amor ( Marichuy - a szerelem diadala) című telenovelláknak.

ccea-tda.hupont.hu

74. Ipacs Therm Energy Kft. Tel: +36-70-3168664, email:ipacstherm@gmail.com

► Építőipari kivitelező burkolást, csatornázást, víz, csatorna, fűtésrendszer kiépítést vállal elsősorban Budapesten és Pest megyében A helyszíni felmérés után korrekt árajánlat!

burkolas-festes-gipszk.hupont.hu

75. Jóban Rosszban

► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.

jobanrosszban-love.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 117
Heti: 350
Havi: 1 106
Össz.: 233 508

Látogatottság növelés
Oldal: 9. fejezet - beleolvasok!
VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei - © 2008 - 2026 - viiihenrik.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »